Rólunk

Rólunk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Rólunk.

 

Cégünk fiatal életkora mögött 15 éves szakmai tapasztalat húzódik meg. Szakembereink munkájával nap mint nap találkozhatnak a hazai televíziós műsorokban, koncerteken, szakmai rendezvényeken. Professzionális eszközparkunkkal egyaránt meg tudunk valósítani kül- és beltéri igényeket. A látványos végeredmény érdekében szakmai és kreatív tanácsokkal segítjük ügyfeleinket. Igény szerint vállalunk komplett tervezést is, aminek kivitelezését partnercégeinkkel együtt, teljes körűen valósítjuk meg.

A képi megjelenítés a modern társadalom egyik alapja. Egyedülálló eszközparkunkkal, mind a megjelenítő felületekben, mind a stúdió technikákban a legmagasabb színvonalat képviseljük. Folyamatosan fejlődünk és fejlesztünk, hogy az elképzelhetetlen elképzeléseket is megvalósíthassuk.

 

  • LED-FALAK

    A rendelkezésünkre álló kül-, és beltéri LED-falak közül, figyelembe véve a funkcionalitást, a rendezvények minőségéhez legjobban igazodó megoldást ajánljuk.

    A megjelenítendő tartalom, a látogatók száma és a környezet fizikai paraméterei alapján megtervezett rendszereket modulárisan építjük, így a legmerészebb ötletek is kivitelezhetővé vállnak.

    A leglátványosabb megoldások érdekében a LED-falakat ajánljuk, függetlenül a helyszíntől, a napszaktól és a fényviszonyoktól.

    Eszközeink általános jellemzői:
    Fényerő: 1600-6000 nit
    felbontás: 3-10mm
    technológia: RGB, SMD
    látótávolság: 5-200m

  • PROJEKTOROK

    A projektorok, a klasszikus vetítési-rendszerek alappillérei a mai napig.
    Igénynek megfelelően használhatjuk prezentációs és/vagy dekorációs elemként egyaránt.

    Bár fényereje miatt olykor nehézkesnek tűnhet, de jól kiválasztott, nagyfényerejű gépekkel mesébe illően kelthetünk életre tárgyakat, épületeket, mappingelhetünk autókat.

    Az eszközparkunkban megtalálható kis, és nagy teljesítményű fullHD-projektorokkal a legmagasabb minőségben szolgáltatunk.

    Eszközeink általános jellemzői:
    fényerő: 6000-20000 ANSI lumen
    felbontás: XGA-fullHD
    súly: 8-75 kg

  • LCD ÉS PLAZMA MONITOROK

    Ahol nincs elég tér a vetítéshez, vagy a képtartalom megjelenítése tökéletesen kell megvalósuljon, ott a legjobb megoldás az LCD vagy plazma monitor alkalmazása.

    Különböző méretben, különböző keretvastagsággal, de mindig tökéletes megjelenítést biztosító eszközeink akár magában, akár plazmafalként installálhatóak.

    Ezekkel a modern készülékekkel és egy pici kreativitással teljesen egyedi megjelenést tervezhetünk. Speciális vezérlesük lehetővé teszi a legtöbb modell plazmafalként való üzemeltetését.

    Keretmentes plazmáinkkal a legexkluzívabb igényeknek is eleget tudunk tenni. Moduláris szerkezete miatt, aszimetrikus rendszerekben, tökéletes megjelenítő felületként használhatjuk.

" class="pin-it-button" count-layout="horizontal">Pin It

» » LCD ÉS PLAZMA MONITOROK
On 2014-11-15
By

Comments are closed.

»