
Rólunk
Szakembereink munkájával 2012 óta nap mint nap találkozhatnak a hazai televíziós műsorokban, koncerteken, szakmai rendezvényeken. Professzionális eszközparkunkkal egyaránt meg tudunk valósítani kül- és beltéri igényeket. A látványos végeredmény érdekében szakmai és kreatív tanácsokkal segítjük ügyfeleinket. Igény szerint vállalunk komplett tervezést is, aminek kivitelezését partnercégeinkkel együtt, teljes körűen valósítjuk meg.
A képi megjelenítés a modern társadalom egyik alapja.
Egyedülálló eszközparkunkkal, mind a megjelenítő felületekben, mind a stúdió technikákban a legmagasabb színvonalat képviseljük.
Folyamatosan fejlődünk és fejlesztünk, hogy az elképzelhetetlen elképzeléseket is megvalósíthassuk.
LED falak
A rendelkezésünkre álló kül-, és beltéri LED-falak közül, figyelembe véve a funkcionalitást, a rendezvények minőségéhez legjobban igazodó megoldást ajánljuk.
A megjelenítendő tartalom, a látogatók száma és a környezet fizikai paraméterei alapján megtervezett rendszereket modulárisan építjük, így a legmerészebb ötletek is kivitelezhetővé válnak.
A leglátványosabb megoldások érdekében a LED-falakat ajánljuk, függetlenül a helyszíntől, a napszaktól és a fényviszonyoktól.
PROJEKTOROK
A projektorok, a klasszikus vetítési-rendszerek alappillérei a mai napig.
Igénynek megfelelően használhatjuk prezentációs és/vagy dekorációs elemként egyaránt.
Bár fényereje miatt olykor nehézkesnek tűnhet, de jól kiválasztott, nagyfényerejű gépekkel mesébe illően kelthetünk életre tárgyakat, épületeket, mappingelhetünk autókat.
Az eszközparkunkban megtalálható kis, és nagy teljesítményű fullHD-projektorokkal a legmagasabb minőségben szolgáltatunk.
PROJEKTEK
TEQBALL QUY-NHON 2024
TEQBALL Budapest 2024
X-Factor 2024
Sztárban Sztár 2024
MEGASZTÁR 2024
Magyarország Szépe 2024
HELL – Boxing Kings 2024
Dancing with the Stars 2024
Sztárbox 2023
ELLE Awards 2023
Magyarország Szépe 2023
The Voice 2023
Dancing with the Stars 2023
TEQBALL BANGKOK 2023
TV2 – Ütős ötös 2023
TV2 – Mutasd a hangod 2023
Arany Penge 2023
TEQBALL VB – 2022
Sztárban Sztár – 2022
Dancing with the Stars – 2022
Szerencseszombat 2020
Magas színvonal
Kreativitás
Megbízhatóság

Program neve, azonosító kódja:
KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram GINOP Plusz- 1.4.4-24
Végső kedvezményezett neve:
Visual Creative Korlátolt Felelősségű Társaság
A fejlesztés tárgya, célja:
Tárgyi eszköz beszerzés finanszírozása a Visual Creative Kft-nél.
A szerződött visszatérítendő támogatás összege:
67 099 287 forint
Projekt tartalmának részletes bemutatása:
Absen-PL2.5 Plus V2 kültéri LED modulok beszerzése eredményeképpen
a megjelenített képek minőségi javítását érjük el, valamint a kapacitásunk jelentősen bővül.
Projekt tervezett befejezése: 2027.05.31
A projekt az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg.

Program neve, azonosító kódja:
KKV Technológia Plusz Hitelprogram GINOP Plusz- 1.4.3-24
Végső kedvezményezett neve:
Visual Creative Korlátolt Felelősségű Társaság
A fejlesztés tárgya, célja:
Tárgyi eszköz beszerzés finanszírozása a Visual Creative Kft-nél.
A szerződött visszatérítendő támogatás összege:
134 256 796 forint
Projekt tartalmának részletes bemutatása:
Absen-PL3.9W Plus V2 LED beltéri LED fal beszerzése eredményeképpen a megjelenített képek minőségi javítását érjük el, valamint a kapacitásunk jelentősen bővül.
Projekt tervezett befejezése: 2027.05.31
A projekt az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg.